A folyamat

A családállítás rendszerint egy csoportban zajló folyamat.

 Mikor van szükség családállításra?

Az első mozzanat annak a felismerése, hogy velem vagy a családommal történő események sorozata nagyon hasonló. Mintha ugyanazon mintát követne az események láncolata, vagyis megvan a maga koreográfiája, ahogyan ismétlődik. A nehézségek töprengésre, válaszok keresésére inspirálnak minket, azonban van egy pillanat, amikor elfogynak az ötletek, ráébredek, hogy önmagamban, pusztán a logikai átgondolással nem vagyok képes kiszabadulni ebből a mintából. Néha a nehézség mögött másik, rejtett minta húzódik, amelynek létéről sejtelmünk sincs, így annak megváltoztatása eszünkbe sem juthatna.

Hogyan találom meg a megfelelő családállítót?

Bert Hellinger kezdetben nem határozta meg pontosan a családállítás mibenlétét, elgondolása szerint ugyanis minden rendszer leszűkíti a valóság érzékelését és a tagok hűségét kívánja a rendszerhez az eleven, áramló élettel szemben. Fontosabbnak gondolta a szabályoknál minden állítás során az itt- és- most ható erők érzékelését, az azokhoz való alkalmazkodást. Későbbi követői azonban kiragadva egy- egy fókuszt mégiscsak iskolákat alapítottak, hogy a módszer tisztaságát megvédjék. Kezdetben két fő  mozgalom bontakozott ki: a rendszer szemléletű családállítás valamint a lélekmozgással foglalkozó irányzat. Ezt követően azonban nagyon eltérő megközelítéssel számos új iskola alakult meg.  Végül maga Hellinger is levédette azt a módszert, ahová ő maga megérkezett “Hellinger sciencia” néven. Az egységből kilépve, a polaritáson túljutva tehát rendkívül sokszínűvé változott a módszer.  

Az önmagán munkálkodóra marad tehát a feladat, hogy tájékozódjon, és ami a legfontosabb, hogy a sajátmegérzése, rezonanciája révén – és persze a megfelelő szakmai kompetenciák ellenőrzése mellett – rábukkanjon az épp most legtöbbet segíteni tudó állítóra.    

Hogyan zajlik a csoport?

A csoport már a bejelentkezés pillanatában elkezdődik és az állítás után 3-4 hétig még tart. A konkrét találkozás tehát csak a jéghegy csúcsa, amiből sokszor épp a saját állításunkra emlékszünk vissza legkevésbé, hiszen az én-védő mechanizmusaink itt a legaktívabbak. A tudat tehát néha jobbnak látja elfelejteni, amit tapasztalt; de ahogy egy pohár víz útja sem áll a tudatunk ellenőrzése alatt, úgy a mély énre ható állítás eredményessége sem csak a tudatosság eredménye. Hellinger szerint a tudat megérteni, de az élet áramolni akar. Ha tehát egy elzárt alakzatban újraindul a mozgás, ez az életünkben mindig átható eredményekkel jár.

Bejelentkezés után már gyakran tapasztalhatjuk, hogy nem tudunk aludni vagy szokatlan álmok jönnek. Ilyenkor a lélek már elkezdi a ráhangolódást a munkára.

A családállító csoport  elején rendszerint van egy ráhangolódó bevezető beszéd, ahol a vezető feleleveníti a családállítás alapelveit és azt is ismerteti, hogy ő milyen módon vezeti a csoportot. A csoport résztvevői mindannyian foglalkozhatnak a saját témájukkal.  Megesik, hogy valaki “résztvevő” vagy más néven “segítő” szerepbe érkezik, ez azt jelenti, hogy nem kéri a fókuszálást a saját témáira, szerepekből azonban így is nagyon sok információt lehet nyerni. 

Amikor ránk kerül a sor, kiülünk a vezető mellé és röviden, összeszedetten elmondjuk azokat a nehézségeket, amelyek miatt eljöttünk. A családállító kérdéseivel igyekszik elősegíteni a megfelelő fókusz megtalálását, valamint megteremtődik az összehangoltság élménye. Innen kezdve – főként ebből az összehangoltságból felbukkanó- mozzanatok veszik át az irányítást. A családállítást vezető segít megkeresni a kiemelkedő mozzanatokat és személyeket a hozott ismétlődő mintázatban, majd ezeknek a képviseletére az állító kiválaszt a csoporttagok közül 1-1 képviselőt. Képviseletre kerül saját maga az állító, valamint esetleg valamely családtagja (apa, anya, férj, stb.); elvont fogalom (szerelem, barátság, betegség, stb.) vagy valamilyen konkrét vagy általános erőforrás (anya a bajok előttről, amikor még minden rendben volt,  az egység, stb.). Az állító beállítja a képviselőket egy általa érzett helyre és a tekintetüket valamerre irányítja, majd leül. Néha csak felállnak a képviselők és azonnal elkezdődik a mozgás. Az állítás folyamatában a kezdeti minta átalakul, a benne tárolt többlet energiák elpárolognak, békésebb viszonyok alakulnak ki. Az állítás mindig az itt- és- most élőért zajlik. Lehetetlen beavatkozni olyasvalaki sorsába, aki ezt nem kérte. (Akkor is, ha meglátásunk szerint neki jobb lenne úgy). Utolsó mozzanatként az állító beáll a saját helyére, hogy megtapasztalhassa a változásokat.

Végül lehetősége van mind az állítónak, mind a képviselőknek, mind a csoporttagoknak élményeik megosztására. Különösen fontos, hogy sem ítélet sem jó tanács nem segítene a folyamat elmélyülésében, ezért alkalmazását kerüljük.

A fontos, hogy mindig szem előtt tartsuk, bármi is történt az őseink sorsában, most mi vagyunk itt, hogy éljünk, hogy megéljük az életet. Minden állítás azt bizonyította, hogy boldogságunk, kibontakozásunk a legfőbb gyógyír az ősök sebeire.

Ha azt mondjuk: “Tisztelem az életemet, és kezdek vele valami jót, hogy az áldozatotok ne legyen hiábavaló”